ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Tájékoztatjuk, hogy Ön, mint vásárló (fogyasztó) a Hifi Station Kft. által üzemeltetett anulu.hu honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja az alábbi, a Ptk. (2013. évi V. törvény) 6:77–6:81. § alapján megírt általános szerződési feltételeket. Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív használója kíván lenni a Webáruházunk által kínált lehetőségeknek, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.
Jelen dokumentum kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. Az alábbi feltételekkel szabályozott szerződés a Ptk. szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül.
Jelen szabályzatban rögzített szerződések nyelve magyar, melyek nem minősülnek írásba foglalt szerződésnek, azokat a Szolgáltató nem iktatja, utólag nem hozzáférhetőek. A Szolgáltató semmilyen magatartási kódex rendelkezéseinek nem veti alá magát.
1. A Szolgáltató / Üzemeltető:
Az online áruházat a Hifi Station Kft. üzemelteti (továbbiakban: „Szolgáltató”).
A Szolgáltató cégneve: Hifi Station Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A Szolgáltató rövidített neve: Hifi Station Kft.
A Szolgáltató székhelye: 1173 Budapest, Csomafalva utca 2. Fszt. 38/A
A Szolgáltató üzlete: 1173 Budapest, Csomafalva utca 2. Fszt. A/39
A Szolgáltató visszaküldési címe: 1173 Budapest, Csomafalva utca 2. Fszt. A/39
Cégjegyzékszám: 01-09-875386, kibocsátó cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Adószám: 13828222-2-42
Szerződés nyelve: magyar
Elektronikus elérhetőség: [email protected]
Elállással kapcsolatos elektronikus elérhetőség: [email protected]
Telefonos elérhetőség: +36 20 9897969
Bankszámlaszám: K&H Bank Nyrt. 10409015-50526778-70771006
Nyilvántartásba vevő hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Tárhelyszolgáltató adatai:
JZT Informatikai Kft.
Adószám: 14212967-2-16
Cégjegyzékszám: 16-09-009862
Cím: 5400 Mezőtúr, Dobó I. u. 10.
Email: [email protected]
Telefon: +36 30 207 0830
A szolgáltató a jelen általános szerződési feltételekben a továbbiakban: Szolgáltató.
2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre
Kis és nagy háztartási gépek, szórakoztató elektronikai termékek, autós, motoros, hajós termékek és kiegészítők, szépségápolási, sport és fitnesz termékek.
Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek.
3. A szolgáltatás igénybevétele
A megrendelések leadása az internetes áruházban kizárólag elektronikus úton lehetséges, interneten keresztül. Telefonon, faxon, e-mailen, levélben leadott rendeléseket a Szolgáltató nem fogad el. A rendelésekkel kapcsolatos tájékoztatásokat a Szolgáltató elektronikus úton küldi el a Vevők részére. A termék(ek) kosárba tételét követően átvételi és fizetési mód választandó. A megrendeléshez személyes, számlázási és postázási adatok kitöltése kötelező.
A „Megrendelem” gomb megnyomásával a Vevő rendelését rögzíti, melyről a Szolgáltató haladéktalanul automatikus visszaigazolást küld. A visszaigazolás minden esetben tartalmazza a választott átvételi és fizetési módot, a rendelés értékét, a szállítási feltételeket, a termék megnevezését és darabszámát, valamint a Vevő adatait. Amennyiben a visszaigazolás – mely tartalmazza a megrendelés feltételeit – nem érkezik meg, kérjük, vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot (+36 20 989 7969). A visszaigazolásban megtalálható a rendelési kód, amelyre hivatkozni lehet az ügyintézésnél.
Minden esetben kollégánk a megrendelés beérkezése után a megadott elérhetőségen megkeresheti Önt a rendelés véglegesítésével és a szállítással kapcsolatban. Az oldalon az árak forintban értendők, a 27% ÁFA-t tartalmazzák. Az általunk forgalmazott termékek saját importból vagy a gyártók magyarországi képviseletétől származnak. Minden termék hivatalos magyarországi jótállással kerül forgalomba, amennyiben arra a hatályos jogszabályok alapján jótállás vonatkozik.
A megrendelt termék(ek)et személyesen is átveheti, vagy az oldalon található futárszolgáltatók közül is választhat. Az oldalon található termékárak nem tartalmazzák a szállítási költséget. A kosár véglegesítésekor van lehetőség a szállító cég és a szállítási mód, valamint az extra szolgáltatások kiválasztására.
Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. A részletes szállítási díjszabás a jelen szerződési feltételek része, az Átvételi, Szállítási és Fizetési információk menüpont alatt található.
A Szolgáltató minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a vásárlók által megrendelt termékeket a megrendelésben rögzített határidőn belül leszállítsa. Nagy raktárkészlet áll rendelkezésre, így a termékek akár 1 munkanapon belül elérhetőek vagy szállításra kerülnek. Amennyiben hosszabb a szállítási határidő, úgy a Szolgáltató telefonon vagy e-mailben értesíti a vásárlót a szállítás várható időpontjáról. Ha nem megfelelő a szállítási időpont, a megrendelő módosíthatja a megrendelését.
Ha a megrendelt termék vételárát már elutalta, de a megrendelés a Szolgáltató hibájából vagy készlethiány miatt nem teljesíthető, úgy az előre kifizetett ellenértéket a Szolgáltató visszautalja, a tájékoztatást követően legkésőbb 8 napon belül. A visszautalással kapcsolatban a Vevőt semmilyen többletköltség nem terheli.
Amennyiben a Szolgáltató hibás árat tüntet fel a termék mellett, a tőle elvárható gondosság ellenére, és a termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér, úgy a Szolgáltató nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a vásárló részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a vásárló ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való elállás joga.
Webáruházunkban termékkategóriák szerint kereshet a Kategóriák menüpont alatt. A felsorolt termékek mellett megtekintheti a termék nevét képpel együtt. Ha bővebb információt szeretne kapni a termékről, akkor kattintson a termék képére vagy nevére. Ekkor a termék oldalára jut el, ahol a termékről részletesebb tájékoztatást kaphat. Amennyiben ennél részletesebb tájékoztatásra van szüksége, úgy az üzemeltetői adatok között rögzített telefonszámon szíveskedjen felvenni a kapcsolatot a Szolgáltatóval.
A Vásárló által leadott megrendelés a Vásárló részéről ajánlatnak minősül. A megrendelés beérkezéséről küldött automatikus visszaigazolás kizárólag annak tényét igazolja, hogy a megrendelés a Szolgáltatóhoz megérkezett, az nem minősül a megrendelés elfogadásának.
A szerződés a Szolgáltató külön elfogadó visszaigazolásával, illetve a megrendelt termék teljesítésének megkezdésével jön létre.
Amennyiben a weboldalon nyilvánvalóan hibás ár kerül feltüntetésre – különösen, de nem kizárólagosan: 0 Ft-os ár, jelentősen a piaci ártól eltérő ár, rendszerhiba vagy adatfeltöltési hiba miatt –, a Szolgáltató nem köteles a megrendelést ezen az áron teljesíteni.
Ilyen esetben a Szolgáltató jogosult a megrendelést visszautasítani, vagy a helyes áron történő teljesítést felajánlani. Amennyiben a Vásárló a módosított ajánlatot nem fogadja el, a szerződés nem jön létre.
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a megrendelést visszautasítsa különösen az alábbi esetekben:
- a termék nem áll rendelkezésre vagy nem beszerezhető,
- a megrendelésben vagy a Vásárló adataiban nyilvánvaló hiba található,
- a megrendelés teljesítése technikai, logisztikai vagy jogszabályi okból nem lehetséges,
- a fizetési tranzakció nem teljesül vagy nem igazolható.
A Szolgáltató a megrendelés visszautasításáról a Vásárlót elektronikus úton tájékoztatja.
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a korábban át nem vett, visszaküldött csomaggal rendelkező Vásárlók esetében a jövőbeni megrendelések teljesítését feltételekhez kösse.
Ilyen feltétel különösen:
- előre fizetés előírása,
- utánvét lehetőségének kizárása,
- a megrendelés egyedi elbírálása.
A Szolgáltató jogosult a korábbi nem teljesített átvételek alapján a megrendelés teljesítését megtagadni.
4. A rendelés menete:
A kosár jelre kattintva a terméket a kosárba helyezheti.
A termék(ek)et a kosárba helyezheti bejelentkezés nélkül is vagy bejelentkezéssel, ha már regisztrálta magát. Ha még nem regisztrálta magát, akkor a Regisztráció gombra kattintva megteheti azt. Ha Ön regisztrált vásárló, de elfelejtette jelszavát, használja a jelszó-emlékeztetőt. Ha itt megadja a regisztrált e-mail címét, akkor a jelszó visszaállításához szükséges értesítést e-mailben elküldjük Önnek. Belépést a Bejelentkezés menüpont segítségével végezheti el. Itt adja meg regisztrált e-mail címét és jelszavát, majd nyomja meg a belépés gombot. Ha sikeres a belépés, akkor ebben az ablakban megjelenik az Ön regisztrált e-mail címe és a kilépés gomb, amely segítségével elhagyhatja az áruházat.
A regisztrációhoz meg kell adnia a vásárláshoz szükséges adatokat is, így a nevét, számlázási és szállítási adatait, e-mail címét, valamint a későbbi belépéshez szükséges jelszavát. A regisztráció véglegesítése előtt szükséges a regisztrációs feltételek elfogadása is. A regisztrációt e-mailben visszaigazolja a rendszer. A vevő köteles az általa megadott jelszót bizalmasan kezelni. Amennyiben az azonosítás során a vevő egyedi azonosítója és jelszava helyes megadását követően a vevő adatai arra jogosulatlan harmadik személy birtokába kerültek, az ebből eredő károkért, illetve hátrányokért az Adatkezelő felelősséget nem vállal. A felhasználók e-mail címük megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szolgáltató technikai jellegű üzenetet küldjön számukra. A regisztrált adatokat az üzemeltető kérelemre törli a rendszerből. A törlési kérelem biztonsági okokból csak akkor lesz érvényes, ha a törlési kérelmet a felhasználó e-mailben megerősíti, így elkerülhető, hogy valaki szándékosan vagy tévedésből mást töröljön a regisztrációs adatbázisból. A regisztrációt az e-mail cím azonosítja, tehát egy e-mail címet csak egyszer lehet regisztrálni. A regisztráció kötelezettségekkel nem jár.
A kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével ellenőrizheti, szerkesztheti. Lehetőség van arra, hogy megtekintse és módosítsa, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, valamint ki tudja választani az Önnek legmegfelelőbb fizetési és szállítási módot, illetve törölheti az adott tételt. Lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. Van lehetőség kuponkód felhasználására. Egy termékre kizárólag egy kuponkód használható fel, azonban egy rendelésben több kuponkód is beváltható, amennyiben azok külön termékekre vonatkoznak. Amennyiben szeretne további terméket kosárba helyezni, válassza a „Vásárlás folytatása” gombot. Ha minden rendben van, és a megrendelés mellett döntött, akkor a Megrendelés gombot megnyomva véglegesítheti a megrendelését.
Adatbeviteli hibák javítása: A Vásárlónak a megrendelés bármely szakaszában és a megrendelés Szolgáltató részére való elküldéséig a Webáruházban bármikor lehetősége van az adatbeviteli hibák javítására a megrendelési felületen (pl. termék törlése a kosárból a „Törlés” feliratra kattintva).
Miután véglegesítette rendelését, a megadott e-mail címére küldünk Önnek egy automatikus visszaigazolást, amely tartalmazza rendelése adatait. Amennyiben nem kap ilyen levelet, a rendszer nem fogadta el megrendelését vagy az email címe valamilyen oknál fogva nem fogadja az általunk küldött emailt. Ilyen esetben kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a már jelzett módon, a szolgáltatói adatok segítségével.
Miután elvégeztük megrendelésének feldolgozását, a megadott e-mail címére külön értesítést is küldhetünk Önnek a megrendelés teljesítésével kapcsolatban. A termék feladására ezt követően kerül sor.
A megrendelésének folyamatát a megrendelés lezárásáig figyelemmel kísérheti, amennyiben regisztrálta magát, a Fiókom / Megrendelés követés menüpont segítségével. Itt megtalálhatja az összes eddigi megrendelését is, amit Webáruházunkba küldött. Minden megrendelés egy egyedi megrendelésszámmal azonosítható. Amennyiben bejelentkezés nélkül vásárol, úgy emailben kap meg minden információt a megrendelésének aktuális állapotáról.
5. A rendelés feldolgozása:
A megrendelések feldolgozása munkanapokon 8:00 és 16:30 között történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időponton kívül is van lehetőség a megrendelésre, de ha az a munkaidő lejárta után történik, csak az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra.
Az elfogadott megrendelés teljesítési határideje, a visszaigazolástól számítva, a raktáron lévő termékek esetében 1–3 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron, úgy a beszerzési helyétől függően 14–60 nap is lehet.
Cégünk nem vállal felelősséget a megrendelt termék esetleges technikai ismertetőinek a beszállító vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.
6. A megrendelt termék(ek) ellenértékének és a házhoz szállítás díjának fizetésének módja:
Banki előre utalással történő teljesítés: ha már visszaigazoltuk az Ön megrendelését, akkor a visszaigazoló e-mailben megtalálja a bankszámlaszámunkat és a megrendelésszámot, amelyre hivatkozni kell az átutalás megjegyzés / közlemény rovatában. Amennyiben az átutalt összeget jóváírják a bankszámlánkon, csak ezt követően adjuk fel a futárszolgálattal a terméket.
Személyesen történő teljesítés: ez esetben Ön a Szolgáltató üzletében forintban fizeti meg a termék vételárát készpénzben vagy bankkártyával.
Bankkártyával történő fizetés: érvényes és hatályos bankkártyák tulajdonosai számára lehetséges. A bankkártyás fizetés révén Ön kényelmesen és biztonságosan vásárolhat áruházunkban. A kiválasztott áruk megrendelése után Önt a fizetési szolgáltató weboldalára irányítjuk, ahol a szolgáltató által alkalmazott, titkosítással lebonyolított tranzakción keresztül fizethet bankkártyájával. Vásárlóinknak csak annyi a dolga, hogy a fizetési mód kiválasztásánál a bankkártyás fizetést választják, majd a fizetési szolgáltató fizetési szerverén a kért adatokat megadják. A fizetési szolgáltató a sikeres vásárlást követően a tranzakcióról engedélyezési számot bocsáthat ki. Sikertelen tranzakció esetén a fizetési szolgáltató hibaüzenetben közli a hiba okát.
Utánvéttel történő teljesítés: a terméket az általunk megbízott, az Ön által kiválasztott futárszolgálat szállítja ki az Ön által megadott címre, ahol a termék vagy termékek számla szerinti árát a futárnak kell készpénzben vagy bankkártyával kifizetni, ha ezt az adott futárszolgálat lehetővé teszi. Utánvétes megrendelés esetén a szállítási költséghez az utánvételi díj még hozzáadódik.
A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát és – ha alkalmazandó – a jótállási dokumentumot a csomag tartalmazza vagy elektronikus úton kerül megküldésre. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a kézbesítő előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a csomagoláson észlelt sérülés vagy hiány esetén kérje jegyzőkönyv felvételét. A kézbesítéskor felvett jegyzőkönyv jelentősen megkönnyíti a későbbi kárigény vagy reklamáció érvényesítését.
A házhozszállítás aktuális díjait, valamint az utánvételi és egyéb extra költségeket a kosárba helyezés után találja meg, az adott termék méretének, súlyának, térfogatának, valamint a szállítmányozó cég aktuális ajánlatának megfelelően. Többféle szállítási mód közül választhat, mint a csomagautomata, csomagpont, postapont, házhozszállítás.
7. Házhoz szállítási fontos információk:
A webáruházunk által kapott megrendeléseket kizárólag az Ön által kiválasztott futárszolgálat futárai kézbesítik. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik a futárszolgálat által megadott időszakban. Szállítási címként célszerű olyan címet megadni, ahol a futárt folyamatosan fogadni tudják, és biztosítani tudják a küldemény ellenértékének, a szállítási díjnak, valamint az utánvét díjának a futár részére való teljesítését.
Kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak. Az át nem vett, visszaküldött csomagok esetében a szállítás és visszaszállítás költsége a megrendelőt terheli. Újra küldését kizárólag a csomag ellenértékének és az ismételt szállítás költségének előre történő kiegyenlítése esetén áll módunkban ismételten elindítani.
Áruházunk működésével, megrendelési és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő esetleges további kérdések esetén a szolgáltató adatai között megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk.
Házhozszállítással történő rendelés esetén kérjük, átvételkor ellenőrizze tételesen a termék(ek) sértetlenségét, a csomagban foglalt egyéb kiegészítőket, a számlán szereplő adatok helyességét. Amennyiben eltérést észlel, lehetősége van a hibát haladéktalanul jelezni. Amennyiben a csomagolás sérült, úgy a szállító jelenlétében nyissa fel a dobozt. Ha a termék sérült, akkor a szállítóval készítsen jegyzőkönyvet, ha van lehetősége készítsen képet, vagy tagadja meg a termék átvételét. Kérjük, az észrevételről tájékoztassa ügyfélszolgálatunkat, hogy a felmerült hibát mielőbb korrigálhassuk.
8. Postai szállítással kapcsolatos információk:
A postai vagy futárszolgálati küldemény elvesztését, részleges elvesztését, megsérülését vagy megsemmisülését kérjük a kézbesítéskor haladéktalanul jelezze a kézbesítő felé, és lehetőség szerint kérjen jegyzőkönyvet vagy más, a kézbesítő által kiállított igazolást. Kézbesítési okirat hiányában, a küldeményre vonatkozó egyéb okirattal a szállító felé mielőbb jelezni szükséges a kárt, hogy a kárigény rendezése megfelelően elindítható legyen.
9. A vásárlástól való elállás:
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatóak. A fogyasztó a megrendelt termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a fogyasztó a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül jogosult a szerződést indokolás nélkül felmondani.
Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, úgy ezt a Szolgáltatóval egyértelmű nyilatkozatban köteles közölni. Az elállási nyilatkozat benyújtható:
- e-mailben az [email protected] címre,
- online űrlapon a https://hifi-station.hu/elallas oldalon,
- vagy postai úton a Szolgáltató visszaküldési címére.
A fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. A Szolgáltató az elállási nyilatkozat kézhezvételét követően annak beérkezését elektronikus úton visszaigazolhatja. Az elállási nyilatkozat a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében található nyilatkozatminta felhasználásával is gyakorolható. Az elállási nyilatkozatminta és az online elállás lehetősége elérhető a https://hifi-station.hu/elallas oldalon.
A fogyasztó elállása esetén a megrendelt terméket köteles indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül a Szolgáltató részére visszaküldeni. A visszaküldés címe: 1173 Budapest, Csomafalva utca 2. Fszt. A/39. A visszaküldés közvetlen költsége a fogyasztót terheli. Utánvéttel visszaküldött csomagok átvételére nincs lehetőségünk.
Amennyiben a fogyasztó elállási jogát gyakorolja, úgy az erre vonatkozó nyilatkozat kézhezvételét követő 14 napon belül köteles a Szolgáltató a fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást visszatéríteni, ideértve a fuvarozási költséget is. Ez alól kivétel, ha a fogyasztó olyan fuvarozási módot választott, amely többletköltséggel jár, és amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltér. A visszaküldés költségét a Szolgáltató nem téríti meg. A Szolgáltatónak a visszafizetési kötelezettségét mindaddig nem kell teljesítenie, amíg a szolgáltatott terméket vissza nem kapta, vagy amíg a fogyasztó hitelt érdemlően nem igazolta a termék visszaküldését; a két időpont közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. A visszatérítés során a Szolgáltató az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazza, kivéve, ha a fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten hozzájárul; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. Amennyiben a fogyasztó bankszámlaszám megadásával kéri a visszatérítést, azt a Szolgáltató figyelembe veheti.
A fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Értékcsökkenés különösen felmerülhet:
- beszerelt vagy tartósan használt autóhifi eszköz esetén,
- sérült, karcos vagy esztétikailag hibás termék esetén,
- hiányos tartozékok esetén,
- sérült, hiányos vagy nem megfelelő állapotú csomagolás esetén,
- az eredeti belső csomagolás, védőelemek, fóliák vagy rögzítések hiánya esetén.
A nem megfelelő csomagolásból eredő sérülésekért a fogyasztó felelősséggel tartozik. Az értékcsökkenés mértékét a Szolgáltató egyedileg állapítja meg.
A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően a visszaküldött termék ellenőrzése dokumentált módon történik. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség, például ha a visszaküldött termék sérült vagy hiányos.
Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog különösen:
- olyan termék esetén, melynek ára a pénzpiac Szolgáltató által nem befolyásolható ingadozásától függ,
- olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak,
- olyan termék vagy szolgáltatás esetében, amelynél a fogyasztó kifejezett kérésének megfelelően sürgős javítási vagy karbantartási munkák elvégzésére kerül sor,
- olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza,
- olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel,
- olyan lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a vásárló a csomagolást felbontotta,
- digitális adattartalom nyújtása esetén, ha a Szolgáltató a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásulvételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti elállási / felmondási jogát.
10. Szavatosság és jótállás
Az aktuális, mindig a törvényben előírt szavatossági és jótállási feltételeket a Jótállás és Szavatosság fül alatt találja meg.
11. Panaszkezelés, Fogyasztóvédelem:
A Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet köteles felvenni az üzemeltető adatai között megjelölt helyen, és a panaszról felvett jegyzőkönyvet, valamint az arra adott válasz másolati példányát öt évig megőrzi. A Szolgáltató a hozzá érkezett írásbeli panaszt a beérkezésétől számított 30 napon belül megvizsgálja és arra írásban érdemi választ ad. Amennyiben a panaszra a Szolgáltató elutasító választ ad, azt írásban megindokolja. Az üzemeltetővel kötött szerződésből eredő jogviták elsősorban békés úton, megállapodással rendezendők. A panaszkezelés alapvető szabályait a fogyasztóvédelmi törvény 17/A. §-a tartalmazza.
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény szerint a szóbeli panaszt (üzletben) a Szolgáltató azonnal kivizsgálja, és szükség szerint orvosolja, amennyiben a panasz jellege ezt megengedi. Ha az Ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, akkor a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát:
- személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben az Ügyfélnek átadja,
- telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás útján közölt szóbeli panasz esetén azt az Ügyfélnek legkésőbb az írásbeli panaszról szóló érdemi válasszal egyidejűleg megküldi, és a továbbiakban az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el.
A telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás útján közölt szóbeli panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítószámmal látja el, ami a panasz visszakereshetőségét segíti. Ezt a számot a Szolgáltató az Ügyféllel köteles közölni.
A Szolgáltató az írásbeli panaszt a beérkezését követően harminc napon belül köteles megvizsgálni és érdemben megválaszolni, továbbá intézkedni arról, hogy a válasz az Ügyfélhez eljusson. Ha a panaszt a Szolgáltató elutasítja, köteles álláspontját az elutasításra vonatkozó érdemi válaszában megindokolni. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát a Szolgáltató köteles öt évig megőrizni. A vállalkozásnak a panasz elutasítása esetén tájékoztatnia kell a fogyasztót arról is, hogy mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, és meg kell adnia az illetékes hatóság, illetve a székhelye szerinti békéltető testület elérhetőségét.
Amennyiben a Szolgáltató és az Ügyfél között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva az Ügyfél számára:
Bejegyzés a vásárlók könyvébe. A vásárlók könyve a Szolgáltató üzletében érhető el. Az ide írt bejegyzésekre a Szolgáltató 30 napon belül írásban válaszol.
Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál: Amennyiben az Ügyfél fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes kormányhivatalhoz.
Békéltető testület: A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából az Ügyfél eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testülethez.
A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület:
Budapesti Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.
E-mail cím: [email protected]
Központi telefonszám: +36 1 488 2131
Honlap: https://bekeltet.bkik.hu/
Az Ügyfél lakóhelye vagy tartózkodási helye alapján az illetékes békéltető testülethez is fordulhat a fogyasztói jogvita rendezése érdekében. A Szolgáltató köteles a békéltető testületi eljárásokban a jogszabályban meghatározott módon együttműködni. A panaszkezelési és békéltető testületi szabályok 2025. július 23-tól módosultak, ezért a korábbi, elavult tájékoztatási formák helyett a jelen szöveg az irányadó.
Az Európai Bizottság által működtetett online vitarendezési platformra (ODR) vonatkozó korábbi tájékoztatás nem alkalmazandó, mivel az ODR platform 2025. július 20-tól megszűnt.
Bírósági eljárás: Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
12. Szerzői jogok
A Weboldal és a Webáruház szerzői jogvédelem alatt áll. A Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a Weboldalon, valamint a Weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak, ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Weboldal felületének elrendezését.
A Weboldal / Webáruház tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.
A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Weboldal / Webáruház használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot az Ügyfélnek a Weboldal / Webáruház felületén szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Weboldal rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók.
13. Egyéb rendelkezések
A vásárlók e-mail címének tárolására az Árukereső (Online Comparison Shopping Kft., 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72., adószám: 24868291-2-42, cégjegyzékszám: 01-09-186759) adatfeldolgozói megbízással rendelkezik a Megbízható Bolt Programhoz kapcsolódó vásárlói elégedettség-felmérés céljából. Az itt történő vásárlások után a vásárló e-mail címe az Árukereső részére továbbításra kerül. Az adattovábbítás célja: vásárlói visszajelzés igénylése és megjelenítése. Az adatfeldolgozásra így továbbított e-mail címet, mint személyes adatot, utasításunkra az Online Comparison Shopping Kft. kezeli, megfelelő írásbeli szerződés és adatvédelmi feltételek mellett.
A Szolgáltató jogosult a felhasználó részére hírlevelet vagy egyéb reklámlevelet küldeni, amennyiben a felhasználó a regisztrációkor a megfelelő adatai megadásával ehhez előzetesen, egyértelműen, kifejezetten és önkéntesen hozzájárult. A Szolgáltató nem köteles ellenőrizni, hogy a felhasználó által a regisztrációkor, illetőleg a hozzájárulás megadásakor megadott adatok valósak, illetőleg helytállóak.
A felhasználó feliratkozhat a honlapon a hírlevélre. A feliratkozással a felhasználó elfogadja a Hifi Station Kft. adatkezelési szabályzatát. Az adatait a Szolgáltató adatkezelési céllal illetéktelen harmadik személynek nem adja át. A felhasználónak lehetősége van a hírlevelekben a szolgáltatás megszüntetésére és az adatainak törlésére. Ebben az esetben a Szolgáltató a visszavonást követően a felhasználó részére több hírlevelet nem küld, továbbá törli a felhasználó adatait a hírlevélre feliratkozott felhasználók adatai közül.
A Szolgáltató magára nézve kötelezőnek tekinti a Magyar Reklámszövetség és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének etikai kódexét.
Megrendelésével kapcsolatos bármilyen kérdésével, észrevételével forduljon a Szolgáltató székhelyén működő ügyfélszolgálat munkatársaihoz az [email protected] címen, illetve a +36 20 9897969 telefonszámon (munkanapokon 08:00 és 16:30 óra között).
Fogyasztói panaszügyintézés írásban, illetve telefonon történik az ügyfélszolgálaton keresztül, a [email protected] címen, valamint a +36 20 9897969 telefonszámon.
A Szolgáltatóval szemben felmerülő vitás ügyek egyszerű, gyors, bíróságon kívüli rendezése céljából békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület: Budapesti Békéltető Testület; 1016 Budapest, Krisztina körút 99. III. emelet 310.; levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10. A pontos cím és elérhetőség a fenti panaszkezelési pontban szerepel.
A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. (2013. évi V. törvény), az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló 2001. évi CVIII. törvény, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint fogyasztói szerződéseknél a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók.
Hatályos: 2026. április 23-tól visszavonásig és/vagy módosításáig.